Csütörtökön Mimiéknél részt vettünk egy összevont óvodai-bölcsödei foglalkozáson Budaörsön. Rengeteg gyerek volt, akik a fagyos időjárás ellenére nagyon jól szórakoztak, bár ők szaladgálás közben valószínüleg nem fáztak annyira, mint a didergő anyukák. Aztán volt diavetítés, ami alatt a félhomályban Vendi és Hanga úgy egymásra találtak, hogy alig lehetett szétválasztani őket. Nem tudom ki kezdte az egészet, de nem lehetetlen, hogy Vendel, mert most amúgy is ilyen ölelkezős korszakában van.
Az egész hétfőn Ringatón kezdődött, amikor egy két év körüli kislány, Nóri odament Vendelhez és cuppanós puszit nyomott az arcára. És nem állt meg egynél, ölelgette-puszilgatta egy ideig. Aztán odajött egy másik kislány, ő is elkezdte ölelgetni Vendit, majd megfogta a kezét és vonszolta maga után, de ő is legalább kétéves volt, így Vendi nem nagyon tudta tartani vele a lépést, már szinte repült a kislány után. Amikor a kislány meglátta aggódó tekintetemet, odavezette Vendit, és megkérdezte: "-A tiéd?", mondom, "-Igen az enyém", "-Végre megtaláltalak!", azzal átadta Vendelt, és mint aki jól végezte dolgát, továbbment.
Szóval nincs mese tapadnak Vendelre a nők! :-) Igaz ő is tapad mindekire, minket is folyton ölelget, meg átkarolja a lábunkat, és ha kitárt karral hívom végre oda is rohan hozzám, nem úgy mint eddig, amikor a "Gyere ide!" annyit jelentett, hogy bújj el tőlem a lehető legtávolabb.
Képek a hétről sajnos nincsenek, mert a gépünk kölcsön volt adva, de Mimi blogján van pár, akit érdekel.
Helyette itt van a múlt hétről egy pár kép, amikor először láttuk Simont, aki csodaszép kisfiú és elbüvölően tud mosolyogni, mint egy igazi öthónapos. És még Döméékkel is találkoztunk.
Na de most arról, amiért a bejegyzés a címét kapta. Azt már régebben is írtam, hogy Vendel gyakran mondogatja, hogy mamama. Szinte minden helyzetben, minden dologra használja. De múlt pénteken amikor a konyhában voltunk, ő ült az etetőszékben, én éppen nem néztem rá, és egyszercsak azt mondta "mama". Nem kiabálva és nem mantraszerűen, mint ahogy máskor szokta, hanem csak halkan kijelentő módban, és amikor ránéztem, elmosolyodott. Ez csak egyszer fordult elő, azóta úgyanúgy folytatja a mamamát, meg a többieket, de az mégis jelentőségteljes pillanat volt.
