Elbíztam magam.
Amikor én már kezdtem kilábalni a betegségből, és azt hittem Vendi is megússza, na akkor kezdett el szép lassan felszökni a láza. Így múlt héten, a csütörtök esti programunk a doktornőnk meglátogatása volt, és legnagyobb riadalmamra egy antibiotikumrecepttel távoztunk tőle. Nagyon rossz érzésem volt emiatt,de mivel nem volt jobb ötletünk, és bíztunk a doktornőnkben, otthon megpróbáltuk beadni. Reakció: először heves öklendezés, majd jött a vacsora is teljes terjedelmében. Mindeközben kisfiunk olyan bágyadt volt, amilyennek azelőtt még sohasem láttam. Éjszaka óránkénti ébredés közben elérte a 39,5-öt, lázcsillapítókúp, priznic, mellkason altatás.
Hajnalra szerencsére jobban lett, már csak hőemelkedése volt, napközben pedig visszanyerte megszokott virgoncságát. Délután újra megpróbáltuk beadni az antibiotikumot, ugyanúgy visszajött, ekkor hívtam a doktornőt, és hatalmas megkönnyebülésemre azt mondta, hogy mivel Vendi jobban van, megpróbáljuk gyógyszer nélkül, illetve rábízzuk a saját, ezekszerint jól működő immunrendszerére.
Szombaton már láztalan volt, és kevesebbet is köhögött, amiről amúgy sem tudtam eldönteni, mikor igazi, mert már a betegség előtt elkezdett színészkedni, és amikor mi köhögtünk ő is úgy tett, mintha köhögne.
Hétfőn, amikor visszavittük kontrollra, még mindig piros volt a torka, de amúgy teljesen egészségesnek tűnt, így az a betegség, ami háromnapos lázat, és a mai napig tartó köhögőrohamokat okozott nálam, az Vendin két nap alatt átfutott. Örülök, hogy ilyen jól működik az ő immunrendszere, és elgondolkodom, hogy az enyém vajon miért nem.
A múlt hétvége óta egyébként sok új dolgot tanult. Például a sütő alatti fiók kihúzását és a benne lévő sütőeszközök kipakolását. Minden nyitható-csukható dolog nagyon érdekli, az ajtók különösen, ha kicsit nyitva marad a szekrényajtó, azt is kinyitja és kipakolja a ruháit. Kifejlesztett egy nagyon édes, újfajta gügyögést a tyejtyejtyej, tete, dádá, baba és hasonló hangzású szavak ismételgetésével, amit játék közben vagy az etetőszékben ülve, néha felénk címezve, néha csak úgy magának mondogat. Hogyha mondjuk a nevét már egyértelműen felénk fordul (majdnem mindig mosolyogva), ha pedig apa reggel munkába megy az ablakból nézünk utána, és néha két kézzel elkezd kalimpálni, mintha integetne. Felállással mostanában nem próbálkozik, szerintem még nem elég erős a lába (nem kis súlyt kell fölemelnie :-)), úgyhogy jobb is. Viszont ha valamiben meg tud kapaszkodni, egyből feltérdel, néha egyik lábát talpra teszi. Továbbra is mindent meg akar kóstolni, ki akar próbálni, fel akar fedezni, úgyhogy csak megy-megy, meg nem áll. A játékainál pedig jobban érdeklik azok a tárgyak, amik a felnőtt-világhoz kapcsolódnak: újság, toll, telefon, távirányító, fényképezőgép, száradó ruhák, függöny, cserepesvirág. A járókában már nincs is el, egyből elkezd sírni. Úgyhogy napközben legtöbbször a lakásban mászik ide-oda. Szerencsére kezdi megtanulni, hogy valaminek a szélénél meg kell állni. Egyszer már leesett az ágyról (nem volt nagy esés, kicsit sírt, de hamar abbahagyta), azóta viszont óvatosabb. Olyan is volt, hogy véletlenül nyitvahagytam a lépcsőház ajtaját, és amikor észrevettem, hogy ott van a közelében, odaugrottam, de előtte már magától megállt, és csak nézett lefelé. Persze ha háttal van az ágy vagy a pelenkázó szélének, akkor simán lebummázna.
Csütörtökönként babaházba járunk, ahol Vendi elkezdett ismerkedni más babákkal, melynek első lépése szerinte a másik hajának meghúzása (Bonifác cicából indulhatott ki), de azért szerencsére néha a kézfogással is megelégszik, különben nem sokan akarnának ismerkedni vele.
Múlt vasárnap pedig nagyanyó névnapját ünnepeltük nagyon finom aranygaluskával (amit maga az ünnepelt készített), és Vendi sokat játszott a nagy és iskolás unokatesójával,
és a nagy és komoly keresztapjával.
Persze az első hó adta lehetőségeket se hagyhattuk ki
Bár ő inkább tűrte, mint élvezte az új mókát.
És ismerkedett az új közeggel.
