Jaj, veszélyben a söröm! Azt már eddig is tapasztaltuk, hogy szinte mindent amit ettünk Vendi kinézte a szánkból. Legelőször a fagylaltra gerjedt. Na, az én fiam, gondoltam, mert a fagyit nagyon szeretem. A héten pedig már egyre jobban figyelte ha ettünk. Nagy szemekkel nézett, szinte kérdezte, te mit csinálsz, megkóstolhatom? Ha a kezébe kerül valami az biztosan elindul a szája felé és megcsócsálja. De ma bekövetkezett ami eddig még nem volt. Vacsorához egy kis radlert ittunk, ott volt velünk a kocsijában. Már befejeztük az evést, de még ücsörögtünk a teraszon egy kicsit. Nyűgös volt ezért Emese felvette. Emelem a poharat a számhoz és ismét nézi mit csinálok, mutatom neki ez a sör. És ekkor elkezdett felé fordulni és nyúlni utána! Ilyet még nem csinált, ha ölben van nem fordult és nyúlt valamiért, de most megtette! közelebb nyújtottam a poharat és már meg is fogta és húzta a szájához! Nagy erő kellett hozzá, hogy megakadályozzam, hogy megigya vagy magára borítsa. Sokáig nézegette a poharat és mindig megpróbálta a szájához húzni. Ezután elmentem a fényképezőgépért, hogy az alább látható fotót megcsináljam.

Legnagyobb öröm a söröm! És mellesleg ez az 1000. kép Vendiről!

Ezekután felvetődik bennünk a kérdés: vajon mikor érdemes elkezdeni a hozzátáplálást? És tényleg lesz kedve enni, vagy csak játéknak tekinti az ételeket?