Még egyszer a szülésről

2008.04.18. 19:01 :: villars

Sokan mondják, hogy nehéz elfogadniuk, hogy császárral szültek. Nekem nem nehéz volt, én egyszerűen egyátalán nem fogadtam el, amikor az orvos közölte velem. Úgy sétáltam be a műtőbe, hogy nem hittem el, hogy tényleg megcsászároznak. Amikor az anesztes kikérdezgetett a szokásos dolgokról, agyam egyik részével válaszolgattam neki, a másik folyamatosan azt kérdezgette: Mi a fene folyik itt?
A felsírás pillanatától azonban, ahogy már írtam, tényleg minden tépelődést, hitetlenkedést hátrahagytam, mert abban a pillanatban teljes lényemet eltöltötte az az új érzés, amit az a teli tüdőből üvöltő hang generált.
A gyerekágyas osztályon az első két napban még fel-fel tettem magamnak a kérdést, miért kellett így történnie, bár akkor már tudtam a racionális okokat. De pont a kórházban eltöltött napok kellettek ahhoz, hogy el is fogadjam. Amióta itthon vagyunk, pedig szinte már egyátalán nem érdekel hogyan szültem, mert szerintem nem az az anya, aki természetes úton szült, hanem az, akinek van egy gyereke, és szereti őt. Maximum azt az egyet sajnálom, hogy nem tapasztaltam meg, milyen érzés a szülőcsatornán átpréselni egy gyereket. De még nem adtam fel, reménykedem, hogy még lehet benne részem.

Hanggenerátor

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.