A két hetes kor lehet, hogy tényleg valamiféle lépcső. Azt mondják onnantól fogva kicsit könnyebb. Nos nálunk pont fordítva volt. Két hetes koráig annyira el voltunk telve Vendivel, hogy a boldogsághormonok valószínűleg átsegítettek az esetleges fáradtságon, és egészen addig olyan könnyűnek tűnt minden, még az éjszakai altatások is, amihez akkor még volt energiánk, főleg apának. Én a második hét végére purcantam ki annyira, hogy az éjszakai szopizások során csak félig voltam tudatomnál, így néha azt sem tudtam mennyit evett és mikor. Csak egy volt a lényeg, hogy le lehessen tenni, és aludhassak végre. Ha jól emlékszem ezek alatt az éjszakák alatt volt olyan is, hogy letettem édesdeden aludva, majd a következő felsírásánál rápillantottam az órára azt várva, hogy kb két órával későbbi időpontot mutat, de szomorúan tapasztaltam, hogy csak 10 perc telt el. Ezek után következett be, hogy kicsit kevesebb lett a tejem, és attól félve, hogy gyermekünk sosem fog megnőni, a doktornénivel gyorsan felirattunk egy adag tápszert. Ez kellően megtette a hatását, és másnapra visszaállt a megfelelő tejmennyiség. A tápszert pedig elraktuk ínségesebb időkre.
A másik változás, hogy Vendi elkezdett szemlélődni. Fókuszálásának első célpontja pöttyösfülű nyúl, aki nagyban megkönnyíti a pelenkázásokat, és aki valószínűleg élénk színeinek köszönheti ezt a kitüntetett figyelmet. A másik kedvenc megfigyelési egység az ablak, illetve a fényforrások. Ezek bámulásával néha percekig le lehet kötni Vendit. Pöttyös haver
Kézszemle
Unokaszemle
Lekonyuló szájjal nagyon sajnálatra méltón tud kinézni
Néha Rudi is besegít az altatásban
