Ez a nap 2008. március 17-én jött el, bár nem egészen úgy, ahogy szerettem volna.
Ugyanis császár lett. Délután négykor, amikor az orvos közölte a tényeket, mintha legsötétebb rémálmaim váltak volna valóra. Ebben nem is maga a műtét volt a legrosszabb, hanem, hogy akkor én még nem éreztem elkerülhetetlennek.
Csodálatos dolog azonban, hogy amint meghallottam, hogy felsír, nem számított már semmi más, csak hogy ott van Ő, a kisfiunk Vendel. Még azon véresen megmutatták, nekem persze csak folytak a könnyeim, a férjemmel egymásra néztünk az üvegfalon keresztül, azt a határtalan érzést meg se próbálom leírni, aki átélte úgyis tudja, aki meg nem, annak kívánom, hogy egyszer átélhesse.
Utólag persze kiderült, hogy szükséges volt a császár, sőt rosszabb lett volna, ha mégis beindul a szülés, mert a méhlepény egy része rálógott a méhszájra, és a baba mindenképp elakadt volna. Köszönet Kiss doktornak a megfelelő döntésért. Azért remélem, hogy az aznapi 5 császár és két normál szülés a MÁV kórházban sem számít átlagosnak.
Az anya
Izgalmakkal teli többhónapos várakozás után végre eljött a nap, amikor "pontot teszünk a végére" (mondta nekem Dr. Kiss Attila reggel mikor találkoztunk). Millió érzés kavargott bennem, milyen lesz a szülés, miért nem indult még be, pedig már nagyon vártuk, tudok-e segíteni, lesz-e erőm elvágni a köldökzsinórt vagy a meghatottságomban könnyeimmel kűzdve erőtlen leszek. Jó volt a nyugodt környezet a szülőszobán és az is, hogy többen is hívtak aznap, hogy mi a helyzet, de egyikük sem tudta előtte hol vagyunk éppen.
Teltek az órák, de fiunk nem akart megszületni. 16-kor megszületett az orvosi döntés, császár lesz. Itt azt hiszem kellett volna nekünk egy kis idő amíg feldolgozzuk, de azt most már nem kaptunk. A következő percek gyorsvonatként robogtak, feleségem már a műtőben és én csak az üvegfalon keresztül tehetetlenül nézhettem a folyamatokat, pedig lett volna olyan pillanat amikor berohantam volna, hogy megfogjam, megnyugtassam. De ekkor megtörtént a csoda, olyan hangot hallottam, amit eddig még soha és ekkor meghasadtam, mert a fiunk ott volt velem, de a szívem másik fele mégis távol, az üvegfalon túl volt. Ekkor már kitekintett rám Asszonykám és jelekkel mutattam, 55 cm, 3830 g. Azután megkaptam a fiunkat, és az elkövetkező 20 percet kettesben töltöttük. Kezemben volt az aki eddig csak szívemben lehetett. Sok könnycsep hagyta el szemem és sok Deo gratia a szívemet és a számat.
Az apa
Legelső kép (The very first picture):
Pár perces pólyás (Few minutes old)
Így csak apa láthatta (As only father seen)
Végre nálam (At last in my arms)
Egy napos Vendi (One day old Vendi)
Megérkezés
2008.04.03. 13:31 :: villars
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://villars.blog.hu/api/trackback/id/tr62409494
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dorkus · http://dorkus.blog.hu 2008.04.08. 21:55:09
hello. most olvastam, nézegettem... a megérkezésről persze könnybe lábadt szemekkel...Nagyon aranyos Vendel!