Na, tegnap kb. öt liter nyál kíséretében kijött a hetedik foga is bal fölül.

És most a nagy mumusról, az alvásról.

Igazság szerint csak egy rövid kis időszakra emlékszem nyár végéről, vagy ősz elejéről, amikor az az idilli állapot állt fenn, hogy este letettem Vendelt az ágyba és elaludt. De ez oly rég volt és oly kis ideig tartott, hogy tán igaz se volt. Nem tudom azóta hogyan jutottunk a mostani rémes állapotokig, de egyszercsak már nem aludt el magától, hanem sírt, és ahelyett, hogy javult volna a helyzet, egyre rosszabb lett. Ha csak az étkezéseken múlna, már tök jó kis napirendünk lehetne, de Vendel annyira össze-vissza alszik, hogy kénytelen vagyok az evéseket is az alvásához igazítani. Most éppen az a helyzet, hogy gyakorlatilag lehetetlen elaltatni

a) fél órán belül

b) a kiságy megpillantásának esetén

c) és úgy általában a gyerekszobában.

Vagyis csak kézben alszik el, csak sétálva-énekelve, és nagyon mélyen el kell aludnia ahhoz, hogy le lehessen tenni, különben rögtön fölébred, és mint a keljfeljancsi már talpon is van és sír.

Napközben ha csak az idő engedi elindul a menetrendszerinti sétajárat, ami az esetek nagyrészében szerencsére eredménnyel zárul. Otthon ilyenkor már meg se próbálom ágyba tenni.

Este pedig elindul a menetrendszerinti éneklő mama- vagy papajárat. Persze kispepi közel tízkilós súlyának és az én erőm végességének következtében felmerült bennem az a megoldás, hogy leteszem, és hagyom sírni (ez főleg a hajnali egy-két órás keléseknél). A csúcs eddig negyedóra, és persze amikor az egyre erősödő hangerőre bementem, a gyerek  az ágy végében állt, és világvége tekintettel nézett rám. Igen, lehet hogy egy óra elteltével összeesne a fáradtságtól, és elaludna, de ennek kivárására még nem vitt rá a lélek. Úgyhogy Dr. Spock módszerét egyelőre hanyagoljuk.

Éjszaka egy-háromszor kel, egyszer szopizik, de sajnos szopizás után is sokszor fél óra visszaaltatni, ilyenkor újraindul a vursli, sokszor már csak félig tudatos automata üzemmódban rójuk a köröket, amíg le nem tudjuk tenni.

Más blogokon is olvastam mostanában, hogy napirenden van az alvás (éjszakai szoptatás) téma, van ahol ez szintén problémát jelent, és van ahol már megoldódni látszik. Nyilván ilyenkor sokat agyal az ember mi lehet a megoldás. Próbáltuk már mi is visszaaltatni szoptatás nélkül (nálunk még tesó sincs nehezítő körülményként), de kb. a harmadik kelésnél és másfél óra föl-alá járkálás után úgy éreztem erre még nem érett meg az idő.

Az egész hosszú altatási procedúrában egyetlen jó dolog van, hogy végig amíg föl-alá sétálok vele, Vendi közben a karomat simogatja, és onnan tudom, hogy elaludt, hogy egyszercsak ernyedten lehull a keze.

Karácsony óta persze itt van még a fránya nátha is, amiről ma megtudtuk, hogy enyhe hörgőgyulladás, kaptunk is hörgőtágítót, meg szívjuk az orrát is folyamatosan, amit szegénykém mindig végigordít.

Ma még két új dolgot is kipróbáltunk. Az egyik a rendes előrenézős autósülés, amiben lehet végre kifelé is nézelődni, meg kukucsost játszani a fejtámla mögül, úgyhogy ez egy nagyon pozitív változás. A másik a vaníliás rizspép, ami a mai vacsorája volt Vendinek, és amitől szintén a hosszabb éjszakai alvást vártam, de ez már fél órája megdőlt (bár ez most inkább a légutakat elzáró anyag számlájára írható).

Ja, és tegnap kapott joghurtot is, de az nem ízlett neki, húzta a száját, még akkor is, amikor babapiskótát reszeltem bele (pedig szerintem úgy finom volt). Holnap azért mégegyszer megpróbálom, hátha.

És hátha az éjszakát is végigalussza egyszer...