Biztos ezerszer megbánom még ezt a kijelentésemet, de most alig várom, hogy Vendi önállóan tudjon helyet változtatni, és egyedül elinduljon felfedező útra. Jelenleg ugyanis minket használ közlekedési eszközként, amikor már megunja a járóka vagy a szőnyeg fogságát. Általában szopizás után leteszem a játszószőnyegre, vagy a járókába, egy ideig elvan háton a játék híddal, aztán előbb-utóbb hasra akar fordulni. Ezt evés után legalább fél óráig nem hagyom, különben minden kijön belőle. Ha már hasra fordult, akkor vagy forog körbe, vagy a popsiját az égbeemelve, a fejét meg a szőnyegbe túrva próbál haladni az elé helyezett játékok felé, ez persze még nem sikerül neki, pár napja viszont a fenti mozdulatsor közben hátrált néhány centit, így mégiscsak helyet változtatott. De kb. újabb fél óra után már ez sem elég, új perspektíva kell. Vagyis anya vagy apa vagy valamelyik nagyszülő karjai.

Azt is remélem, ha elkezd mozogni, jobban kifárad napközben és könnyebb lesz elaltatni. Vagy ez naiv gondolat? Mert az altatásra továbbra sincs megoldás, így Vendi a nappalokat hol vidáman, hol méltatlankodva, de nagyjából végig ébren tölti.

Hason a gyerekszobában

Hason a konyhában

Hason a járókában

Teregetnivaló

Babaszemek

Vasárnapi vendégek