Amely majdnem meghiúsult a péntek délutáni eseményeknek köszönhetően. Ugyanis az történt, hogy kisfiunk talán életében először a délutáni alvás után nem volt hajlandó uzsonnázni. Furcsállottuk, de nem erőltettük. Aztán este, amikor újrapróbálkoztam joghurtos rizspéppel, és épp próbáltam egy kanállal Vendel szájába helyezni, az étel iránya hirtelen megváltozott, és kifelé tendált az ebéddel együtt. Az addigi nyűgösség egy csapásra eltűnt, mintha kifejezetten megkönnyebbült volna, én pedig levontam a tanulságot, hogy talán nem kellett volna elsőre azt a hatalmas adag sárgaborsófőzeléket belédiktálni, bármennyire is ízlett neki.

Reggelre már kutya baja sem volt, így elindulhattunk a hétvégi tábothelyünkre, keresztanyámhoz Veszprémbe. Ahol mindhárman nagyon jól éreztük magunkat, a meteorológusok riogatása ellenére egész kellemes időben.

Sétáltunk,

kipróbáltuk a kölcsön sportkocsit, ami teljesen jól működött,

Vendel új kesztyűt kapott,

és mintha tudta volna, hogy új helyen van, amit jól meg kell nézni végig fönt volt a városnéző séta alatt,

csak hazafelé aludt el.