Sanyarú sorsa van az apáknak! Először is gyermekünkkel csak 9 hónap elteltével találkozhatunk és akkor is csak futólag, aztán jön pár jó hét, amikor otthon vagyunk, bár ez idő alatt is el kell menni ügyeket intézni. De ha elkezdődik a munka és "vérkapitalista főnökünk" (esetemben ez szerencsére annyira nem igaz!) alig várja, hogy ismét kizsákmányoljon minket és elvonjon újdonsült családunktól, vége a jónak. Szóval így nem jutunk sokat gyermekünkhöz és csak a blogján olvassuk, hogy lediplomázott. Na de addig itt vannak az esték, amikor altathatunk. Magasztos feladatok egyike. De tudjuk, hogy Vendel is ugyanúgy működik, mint bárki más, mindig változik a hangulata. Így könnyen előfordul, hogy két órán keresztül mászkálok vele. Ha jól számolom, akkor ez akár 6 km megtétele is lehet, de közben énekelni, mesélni kell vagy a kettőt összefűzve énekelve mesélni. Biztosan vannak tuti módszerei mindenkinek. De mikor már leragadnak a szemeim és nincs erőm énekelni, vagy járkálni, az maga a katasztrófa. Volt arra példa, hogy már muszáj voltam kicsit leülni, ami általában az ágyban történik úgy, hogy a falnak támasztom a hátamat. Na ezt nem mindig tűri Vendel és hamarosan keserves sírásba kezd. Ezek a röpke percek elegendő pihenést kell hogy jelentsenek a folytatáshoz. Tegnap ilyen hosszú esténk volt, zenei repertoárom már nagyon a végére járt, amikor sikerült egy kicsit letennem, de nem tartott sokáig. A végső és talán nem sportszerű megoldást a tápszer jelentette. Nagy böfi és azután alvás hajnali 4-ig. Az jó mikor ennyit alszik, az kevésbbé, mikor nem tudjuk elaltatni, pedig tegnap még vonatoztunk is, ami azt jelnti, hogy a megy a gőzöst énekelve apró lépésekkel lassan futva megismertük a lakást. Talán a ritmikus mozgás és ringatás segített az altatásban. 
Azért a reggeli altatásnak is megvan a varázsa. Ekkor általában még kómás vagyok, meg se próbálkozom az énekléssel csak a dúdolással, de lehet hogy azzal se kéne. Persze fölkelni se nagyon szoktam, inkább a szopi után megkapom Vendit, hogy csináljak vele valamit, mert Anyának is aludni kell. Na a másik biztos sikert hozó módszer ilyenkor jön. Miután az érzékszerveim tompábbak, ezért jobban viselem az üvöltést, de az is lehet, hogy simán gyorsabban elalszik rajtam. És ez engem nagy boldogsággal tölt el és én is elalszom. Mikor pedig tudom, hogy kelnem kéne nincs erőm és szívem lerakni a gyereket. Ez nagyon jó érzés, talán az anyák is hasonlót éreznek, mikor először megkapják a gyermeküket, nem akarják soha többé elengedni.
A jó mindebben, hogy kreativitásom fejlődik, mert minden nap mást kell kitalálnom, és ez talán felkészít a majdani játszunk valami újat időszakra is.

Álmában is gondolkodik